REBECCA SOMMER: SEGÍTSÉG, nem bírunk el vele! (Egy németországi önkéntes menekültügyi tanácsadó tényeken és tapasztalakon alapuló jelentése)

Rebecca Sommer nemzetközileg elismert, 2012 óta Berlinben letelepedett német művész, újságíró, fotográfus és sokszorosan kitüntetett filmes..

Rebecca_Sommer_@United_Nations_Indigenous_Peoples_Film copy

2012-ig, Németországba való visszatéréséig, különleges tanácsadói státuszban az ENSZ székhelyén, az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsánál (ECOSOC) dolgozott, valamint Genfben, az emberi jogokért, különös tekintettel az őslakos népekre és a nemzetközi jogokra.

Több mint egy évtizeden át dolgozott együtt az ENSZ Emberjogi Főbizottságánál (UNHCHR) és az ENSZ Őslakosok Kérdéseivel Foglalkozó Állandó Fórumával (UNPFII), valamint menekültekkel és az ENSZ Menekültügyi Főbizottságával (UNHCR).

Több mint egy évtizeden át vett részt az őslakos jogok deklarálásáról szóló ENSZ-tárgyalásokon, az “Egyesült Nemzetek Nyilatkozata az Őslakos Népek Jogairól” elnevezésű nyilatkozat elkészítésében, melyet 2007-ben az ő közbenjárásának is köszönhetően a legtöbb államban elfogadtak.

Számos bennszülött népet látogatott meg a világ minden táján, emberjogi dokumentációt nyújtott be az ENSZ-hez, kampányokat szervezett, az őslakos népek elleni emberjogi jogsértéseket az ENSZ-hez beadott jelentéseiben, képekben, írásban, filmben tárta fel.

Mivel a civil lakosság elkötelezett szószólójaként rengeteg tapasztalatot gyűjtött, az Egyesült Nemzetek Szervezete őt kérte fel az “Őslakos népek és az ENSZ” című dokumentumfilm elkészítésére.

Ezenkívül 2014-ig részt vett az ENSZ éghajlat-változási keretegyezményének tárgyalásain (UNFCC), és 2014-ig a “Climate Justice Now” tagja volt.

Szerkesztőként dolgozott olyan nagy brit magazinokban, mint a Scene, a The Face and Spirit, ezenkívül az amerikai Black Book és Madison szerkesztőmunkatársa volt. Indiában, Nagy-Britanniában, Brazíliában, Dél-Afrikában és az USA-ban élt és dolgozott.

2012 óta elkötelezett az Európába érkező menekültek emberi jogai iránt, megalapította és vezeti a berlini menekülteket támogató, önkéntesekből álló hálózatot, a “Menekülés+emberi jogok munkacsoportot” (“Arbeitsgruppe Flucht + Menschenrechte” – AG F+M).

 

N.O-S: Rebecca, te éveken át dolgoztál a menekültekkel és a bevándorlókkal, közismert emberjogi aktivista vagy. Már az első nagy migránshullám, 2015 előtt köztudomásúlag amellett kardoskodtál, hogy Németország ezeket az embereket korlátlan számban befogadja. Miért változtak meg a nézeteid?

R.S. Soha nem szálltam síkra a menekültek “korlátlan” Németországba történő befogadása mellett, az nem is működik, hogy egy ország korlátlan módon befogad. Humanista vagyok és emberjogi aktivista. Az első években azt hittem, hogy azok, akik ide jönnek, valódi menekültek, örülnek, hogy biztonságba kerültek, ezért megvan bennük az alkalmazkodás és a beilleszkedés szándéka. De ahogy telt az idő, elérkezett a keserű kijózanodás pillanata. Annyira szembeszökőek voltak a tények, hogy egyszerűen képtelen voltam tovább áltatni magamat.

Az ominózus 2015-ös kölni Szilveszter éjszaka nálam is kiverte a biztosítékot; kénytelen voltam bevallani magamnak, hogy az általam istápolt muzulmánok döntő többsége sem talál semmi kivetnivalót a botrányos kölni eseményekben. Ez volt az a pillanat, amikor azt mondtam magamnak: “Rebecca, be kell húznod a vészféket, egyrészt a női szolidaritás, a kollektív női felelősség miatt, másrészt azért, mert a nők jogaival foglalkozó aktivista is vagy. “ Addig a pillanatig én is ámítottam magam és azzal próbáltam mentegetni a jövevényeket, hogy viselkedésüket és gondolkodási mintáikat eddig az iszlám világkép szabályrendszere alakította, még újak, nem ismerik a mi szokásainkat. Vakon hittem benne, hogy középkori nézeteik idővel majd megváltoznak. Bíztam a szabadságon és az egyenlőségen alapuló európai értékeink integráló erejében és naivan azt hittem, hogy majd ők is lelkesedni fognak értük és boldogan magukévá teszik őket.

Sajnos kénytelen voltam az önkéntes munka ismétlődő tapasztalatainak a hatására belátni, hogy ez nem így működik. A muzulmán menekülteket a mienktől homlokegyenest eltérő értékek mentén nevelik. Kora gyermekkoruktól kezdve intenzív agymosásnak vannak kitéve, gondolkodásmódjukat és világlátásukat teljesen áthatja az iszlám. Minket, hitetleneket kapásból lenéznek. Fennhéjázó és arrogáns viselkedésük gyökerei a vallásukban keresendők. Azt szoktam mondani, hogy már eszmélésük első pillanataiban “kendőt kötöttek a koponyájukba”. Mindezt súlyosbítja a tény, hogy röviddel a megérkezésük után sokan a fundamentalista imámok, a Törökországból, Szaudi – Arábiából stb. importált politikai iszlám hálójába kerülnek, ami erősíti fundamentalista elképzeléseiket és megtiltja nekik, hogy velünk, hitetlenekkel keveredjenek és hogy a mi világnézetünket és a mi tudományos eredményeinket elfogadják. A folyamatokat a német állam már egyáltalán nem tudja kontrollálni.

Leider musste ich aufgrund der sich wiederholenden Erfahrungen mit Freiwilligenarbeit feststellen, dass dies nicht funktionierte. Muslimische Flüchtlinge werden nach Werten erzogen, die sich von unseren eigenen unterscheiden. Sie werden schon in jungen Jahren einer intensiven Gehirnwäsche unterzogen, und ihr Denken und ihre Weltanschauung sind vollständig vom Islam durchdrungen. Wir, die Ungläubigen, werden herabgesehen. Die Wurzeln ihres arroganten und arroganten Verhaltens liegen in ihrer Religion. Ich sage normalerweise, dass sie in den ersten Augenblicken ihrer Erkenntnis „einen Schal in ihren Schädel gebunden“ haben. Dies wird durch die Tatsache verschärft, dass kurz nach ihrer Ankunft viele der fundamentalistischen Imame aus der Türkei, Saudi-Arabien usw. Sie sind in einem Netz importierten politischen Islam gefangen, das ihre fundamentalistischen Ideen verstärkt und es ihnen verbietet, sich unter uns Ungläubige zu mischen und unsere Weltanschauung und unsere wissenschaftlichen Errungenschaften zu akzeptieren. Die Prozesse stehen nicht mehr unter der Kontrolle des deutschen Staates.

Az első eset, ami félig felnyitotta a szememet, 2016-ban történt, amikor egy általam már régóta pártfogolt szíriai csoportról kiderítettem az igazságot. Nyugodtan mondhatom, hogy akkor már a szoros baráti körömhöz tartoztak. Segítettem nekik a menekültjogi eljárások intézésében, levezényeltem a hivatalos ügyeiket, lakást, bútort, számítógépet, bicikliket, ruhát, képzést, kurzusokat, munkát, ösztöndíjat szereztem nekik, rengeteg szabadidőmet áldoztam az egyes esetekre. Aztán egyszercsak rájöttem, hogy ezek az emberek egy kétszínű játékot, az ú.n. taqiyyát játsszák velem. Becsaptak és én nagyon csalódott voltam. Pedig a régi, arab és a kurd ismerőseim figyelmeztettek a muzulmán taqiyyára, a szent hazugság, a megtévesztés stratégiájára, amit nemcsak a háborús övezetből érkező emberek, de azok is bevethetnek, akik a muzulmánok elől menekülnek. Sokáig nem akartam komolyan venni a figyelmeztetéseket. És egyszer csak kiderült, hogy ezek az emberek, akiknek minden problémáját megoldottam, akik együtt ettek, nevettek és táncoltak velem, akik nem imádkoztak, nem jártak el a mecsetbe, Ramadan idején nem böjtöltek és látszólag kinevették a fundamentalista, vallási fanatikus muszlimokat, a hátam mögött, amikor a kertemben üldögéltek, “ostoba, német lotyónak” neveztek.

Der erste Fall, der mir auf halbem Weg die Augen öffnete, war 2016, als ich die Wahrheit über eine syrische Gruppe herausfand, die ich seit langem bevormundet hatte. Ich kann mit Sicherheit sagen, dass sie bereits enge Freunde waren. Ich half ihnen bei ihren Asylverfahren, leitete ihre offiziellen Angelegenheiten, Wohnungen, Möbel, Computer, Fahrräder, Kleidung, Schulungen, Kurse, Arbeit, Stipendien und opferte für jeden Fall viel Freizeit. Dann wurde mir gerade klar, dass diese Leute mit mir ein Zweifarbenspiel namens Taqiyya spielen. Sie haben geschummelt und ich war sehr enttäuscht. Meine alten arabischen und kurdischen Bekannten haben jedoch vor muslimischem Taqiyya gewarnt, einer Strategie heiliger Lügen und Täuschungen nicht nur von Menschen aus dem Kriegsgebiet, sondern auch von denen, die vor Muslimen fliehen. Lange wollte ich Warnungen nicht ernst nehmen. Und es stellte sich plötzlich heraus, dass diese Leute, die ich jedes Problem löste, die mit mir aßen, lachten und tanzten, die nicht beteten, nicht in die Moschee gingen, während des Ramadan nicht fasteten und anscheinend über die fundamentalistischen, religiösen fanatischen Muslime lachten. hinter ihnen, als sie in meinem Garten saßen, nannten sie mich „dumm, deutscher Lothian“.

Az eset nemcsak nagyon fájt, mert tényleg megbíztam bennük, hisz egyszerre voltam megmentőjük, barátnőjük, nővérük és anyjuk, de újabb lökést adott ahhoz, hogy észhez térjek. Annak az idealizmusnak és reménynek a testet öltött, élő példái voltak, hogy az integráció igenis lehet sikeres és hogy a nyugati orientációjú, meg az arab-muzulmán emberek között létrejöhet az igaz barátság. Hisz mást sem tettem, csak segítettem, védtem, támogattam őket és őszinte, baráti érzelmeket tápláltam irántuk. Tárt karokkal fogadtam őket Németországban és ők cserébe, köszönetképpen beszenyeztek:szavakkal, gondolatokkal és tettekkel is.

Azóta dossziéba gyűjtöm az általam feldolgozott esetek dokumentációját, most már sokkal kritikusabban és élesebb szemmel figyelem a rám bízott menekülteket, későbbi sorsukat és pályájukat, de ugyanígy figyelemmel követem a többi önkéntes segítő sorsának alakulását is. Sajnos nagyon sok elkötelezett segítő a fentihez hasonló tapasztalatok miatt már bedobta a törölközőt. Az új jelentkezők ugyanolyan naivak, mint amilyen gyakran én voltam, az elején. Minden esetre a média híreszteléseivel ellentétben ma már sokkal kevesebb önkéntes segítő jelentkezik. Mások, akik hozzám hasonlóan már régóta tartják a frontot, intézményes keretek között folytatják a munkát és pénzt keresnek az elkötelezettségükkel. Tőlük nem is lehet elvárni, hogy őszintén, illúziórombolóan beszéljenek a helyzetről, hiszen ez ellenkezne az érdekeikkel.

N.O-S.: És milyen képet tükröznek a dokumentációk?

R.S.: Sok menekült még mindig nem dolgozik, rosszul beszélnek németül, kizárólag egymás társaságát keresik, alig, vagy egyáltalán nincsenek német barátaik. Mások bűnözők lettek, vagy radikalizálódtak és később azt is hallottuk, hogy azok, akik korábban Al-Nusra- vagy ISIS-harcosok voltak, mind a mai napig csodálattal tekintenek ezekre a szervezetekre.

Noha vannak kivételek is, akik dolgoznak és megtanultak németül, nagy általánosságban az a jellemző, hogy a többség nem tudja megtagadni azt a bizonyos koponyába növesztett kendőt, azt a gőgös, áldatlan nézetet, hogy a muzulmán az valami nálunk sokkal jobb és magasabb rendűbb. Menet közben elment a kedvem attól, hogy ezekkel a patriarchátust erőltető emberekkel önkéntes alapon foglalkozzam, lelohadt a lelkesedésem és alaposan meggyengült az ügy iránti elkötelezettégem is.

“Most már átlátok a szitán és tudom, milyen rugóra jár az agyuk. Tovább viszem ugyan a megkezdett eseteket, de már csak olyan újakat veszek fel, akik az én megítélésem szerint is menekültek, valódi menekültek, akiknek tehát minden okuk megvolt arra, hogy a mi szekularizált államunkban keressenek menedéket, egy olyan országban, ahol a nők és a férfiak egyenlőségét törvény határozza meg, ahol az embereknek szabad disznóhúst fogyasztani és ahol a strandon még meztelenül is lehet napozni. Itt kezdődik a mi szabadságunk, egy nehezen kivívott, értékes és nagyon sebezhető szabadság. Szomorú belegondolni, hogy hirtelen milyen sok elkendőzött agyú idegen lepett el minket és hogy pusztán a létszámuk miatt is mennyi minden máris megváltozott nálunk. Mert a változás szemmel látható. Nem csoda, hogy már nagyon óvatos és rendkívül bizalmatlan vagyok. Üdvös lenne, ha a később érkezők nem itt, hanem muzulmán országokban kérnének menedékjogot, ha ott keresnének munkát és jobb életet, ahelyett, hogy a nőellenes, középkori értékrendszerüket itt akarnák ránk erőltetni, hogy ezzel hosszú távon mindannyiunknak csak ártsanak.

Most már főként csak olyan nőknek és vallási kisebbségeknek segítek, akik muzulmán országokból kénytelenek menekülni: politikai üdözötteknek, újságíróknak, hitükből kitért, életveszélyben lévő, volt muzulmánoknak. A legszívesebben nőknek segítek, örülök, ha azt látom, hogy sokan most, a Németországban megszerzett új anyagi biztonság birtokában már be merik adni a válópert és ki mernek szállni egy elviselhetetlen kapcsolatból. Kényszerházasság áldozataiként mosolyogva kellett kiszolgálniuk egy fél életen át azt, akit titokban szívből gyűlöltek.

Ezekben a házasságokban nagyon sok a pszichikai és a nemi erőszak. A nőnek nincs emberi értéke, nem partner, csak szexuális élvezeti cikk, munkarobot és valamiféle szülő- ellőgép. Egy rendes, jó muzulmán asszonynak ugyanis ezek a legfőbb életfeladatai. A muzulmánok ugyanúgy semmibe veszik az asszonyaikat, ahogy minket, hitetleneket is semmibe vesznek. Vannak ritka kivételek, találkoztam nagyon aranyos párokkal is, de a legtöbbjükre mégis a felsoroltak a jellemzők és ez igaz a német útlevéllel rendelkező muzulmánokra is. Viselkedésükhöz az iszlám adja az útmutatót. Kötelességemnek érzem, hogy leadjam a figyelmeztető jeleket. Eleget láttam, hallottam, tapasztaltam. Tényekről beszélek, nem véleményekről.

N.O-S: Említetted a taqiyya fogalmát. Hogyan értelmezed és mikor, hogyan szembesültél vele először?

R.S: A legtöbb európai még nem hallotta a taqiyya szót; az érdekérvényesítéshez szükséges, vallásilag indokolt és vallási dogmákkal szentesített szent hazugság alapelvéről van szó. Azokat, akik tájékoztatnak róla, azonnal megbélyegzik, befeketítik, lerasszistázzák, még akkor is, ha a felvilágosítók ugyanabból a kultúrkörből származnak, mint a bevándorlók, ha tehát szintén muzulmán menekültek. A “taqiyya” szó szerinti jelentése: “megtévesztés”. Ez az alapelv a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy muzulmán nyugodtan hazudhat és a bolondját járathatja a nem muzulmánokkal, ha ez az iszlám és a muzulmán közösség ügyét szolgálja. Meghatározott körülmények között a velünk szemben alkalmazható hazugságmódszerek több, vallásilag koordinált formája is használható, de a taqiyya a legelterjedtebb. Ezek a módszerek jellegzetes módon az iszlám és az ummához (muzulmán vallási közösséghez) tartozó muzulmánok érdekeit szolgálják – például úgy, ha a behízelgő hazudozások segítségével megnyernek, maguk felé hangolnak egy hitetlent. A nem – muszlimokat, mondják, ezzel a módszerrel lehet a legjobban elgyengíteni, sebezhetővé tenni, végül legyőzni.

A bizalommal való szándékos visszaélés tehát előre megjósolható. Egy muzulmán becsaphat és hazudozhat a hitetleneknek, mert szerintük ez addig nem ítélhető el erkölcsileg, amíg a muzulmán ezzel a stratégiával a saját és a maga személyén keresztül a vallási közösség, az umma javait gyarapítja. Nincs oka szégyenkeznie miatta, ellenkezőleg. Ha a hitetlenek kihasználása (legyőzése) a cél, a muzulmánok barátságot, sőt szerelmet is színlelhetnek, de csak addig, amíg a szívük “kemény” és az érzelmeik megjátszottak. Mindezt vegyék a nők, akik muzulmán férfival kezdenek viszonyt, nagyon komoly figyelmeztetésnek. Ezt az információt olyan politikusok, befektetők és vállakozók figyelmébe is ajánlom, akik iszlám, vagy az iszlámmal átitatott szervezetekkel, szövetségekkel kötnek szerződést, ugyanis a taquiyya miatt semmilyen, még az Allah nevében tett eskünek sincs súlya és kötelező ereje: Allah a hitetlenek átverését szolgáló hamis eskü alól nemcsak felmentést ad, de érvénytelennek tekinti, sőt egyenesen elő is írja azt. Eskütétel közben egyetlen feltételnek kell csak teljesülnie: a hazudozónak szívvel-lélekkel csakis a Koránban és Allahban kell hinnie. A taqiyya még azt is lehetővé teszi, hogy egy muszlim megjátssza a hitetlent. A megtévesztés érdekében bármit mondhat és tehet, ha ezzel egy nem-muszlim személy bőre alá tud bújni. Vagy ha egy ország bizalmába tud férkőzni. Merjük csak végiggondolni egy kicsit, hogy miféle vallásos ideológiával van itt dolgunk!

Úgy tudom, a taqiyya a siíták találmánya, de – noha ezt vehemensen tagadják – főként a szunniták szokták igencsak nagy előszeretettel bevetni. Még azt is megengedik maguknak, hogy “haram”, tehát tisztátalan ételeket fogyasszanak, vagy hogy eljátsszák az ateistát. Tehát legyünk tudatában annak, hogy a muzulmán országokban a nem-muszlimoknak tett valótlan állításokat nem ítélik el. A jóhiszemű, önkéntes német segítők most olyan szokásrendszerrel futnak szembe, amit jóformán fel sem fognak! Csak a menekültekkel való mindennapi foglalkozás során derülhetett ki, hogy nagyon sok menekült – nem mindegyik, természetesen – de túlságosan sokan, szándékosan megtévesztenek, manipulálnak minket, hogy minél jobban ki tudjanak használni és hogy minél több nagylelkű támogatást szerezhessenek. Ami a legkiábrándítóbb, hogy mindeközben gondosan eltitkolják, mennyire fundamentalista vallási meggyőződéssel rendelkeznek, mennyire elutasítják a mi értékrendszerünket és társadalmunkat.

Az általuk előadott mese majdnem mindig ugyanaz: hogy orvostant, jogot, informatikát tanultak, hogy a szüleik már nem élnek, hogy a Törökországban hátrahagyott kiskorú testvéreik az utcán koldulnak és éheznek és segíteni kell nekik, hogy utánuk jöhessenek, vagy hogy a háborúban az egész családjuk elpusztult. Máskor a magát szekulárisnak és mérsékelten modernnek feltüntetett férj könyörög, hogy mentsük ki, hozzuk ide az ő imádott feleségét, (aki a nyugati nőkhöz hasonlóan, szabadon szeretne élni) és kicsi gyermekeit. Aztán egyszercsak megjelennek Németországban a nagybácsik, a nagynénik, a szülők és kiderül, hogy az egész halott család mintegy 15 élő főt számlál és legalább három lakást igényelnek. Megérkezik a kistestvér, a szülők egy kicsit sem halottak, biztonságban élnek Törökországban, és a mesével ellentétben egyszer csak az is kiderül, hogy szegény öcsike AL-Nusra harcos volt Szíriában és minden volt, csak rászoruló nem, a nagytestvér pedig minden, csak nem reformált muszlim. Vagy kiderül, hogy a diploma fekete piacon vásárolt okmány. Vagy kiderül, hogy a család szűkösen ugyan, de biztonságban élt Szíriában és azért jönnek ide, hogy jobb életük legyen. Vagy egy sikeres családegyesítés után a magát mérsékeltnek, szekularizáltnak kiadó muzulmán férj elédáll és azt kéri, hogy segíts neki kihozni a másik feleséget és a másik feleségtől származó gyerekeit is. A szeretett, modernitás után vágyakozó feleség egy szép napon mélyen lefátyolozva megérkezik és zokogva meséli el, hogy boldogtalan, mert a férje üti-veri őt és mindent megtilt neki, ugyanis mélyen vallásos muzulmán. Ezekből a történetekből megtanultam, hogy a muzulmánoknál a naiv hiszékenység kihasználása, tehát az ő felfogásukban egy gyengeelméjű kihasználása egyáltalán nem számít gonoszságnak, vagy erkölcstelennek.

Tény, hogy ezekkel az iszlámmal átszőtt társadalmakban az erősebbnek van tekintélye és ha nem muzulmánként önzetlenül, szívből segítesz, az egyszerűen nem harmonizál az ő világról alkotott felfogásukkal. Az ő szemükben akkor te csak egy buta, gyenge senki vagy. Mert ez vagyunk a szemükben: a buták és a gyengék pusztulásra ítélt társadalma.

A legtöbb nyugat-európai ezt azért nem érti, mert erre nincs példánk, ez nem egyeztethető össze a mi megreformált, felvilágosodott, keresztény- humanista értékrendszerünkkel, a nyugati kultúra alapjával és lényegével. Természetesen személyekre lebontva van köztük, ismerek nagyon sok kivételt is, de ezek a kivételek sajnos erősítik a szabályt. Helyesnek és fontosnak tartom, ha a muszlim menekültekkel való munka során minden egyes személlyel külön foglalkozunk, én továbbra is ezt teszem, és vannak muzulmán barátaim. De ha valakinek a szavak, vagy a viselkedés és a tettek szintjén gyanússá válik valami, akkor éppen a taqiyya miatt, legyen éber és nagyon óvatos.

N.O-S: Menekültotthonokban vagy önkéntes segítő. Mi az, ami ezeken a helyeken feltűnt neked?

R.S. : Az otthonokban összegyűlt emberek különböző régiókból és kultúrákból érkeznek, különböző vallások képviselői. A többség muzulmán, de vannak, akiket a muzulmánok nyomtak el, üldözték, megerőszakolták, megkínozták őket, falvaikat leégették. Az otthonokban éppen ezért sokszor pattanásig feszült a légkör, szikrázik a levegő. A leggyakrabban előforduló eset, hogy a muzulmán migránsok elnyomják, vagy legalábbis semmibe nézik a nem – muzulmánokat. Az otthonokban a muzulmánok képezik az abszolút többséget. Sokan azt hiszik magukról, hogy egyfajta “Übermenschek” és mindenkit, akik nem tesznek hitet az iszlám mellett, alattvalónak tekintenek. Kis helyen a konfliktusok gyorsabban kiéleződnek. Adódnak például helyzetek, amikor nem engedik meg, hogy a nem-muszlimok velük egyidőben használják a konyhát és a mosóhelyiséget, arrogáns, vagy kifejezetten agresszív módon zavarják ki őket.

Mint mindig, ennek az ellenkezője is előfordul, főleg a nők között: az eltérő nyelvi – és vallási régióból érkező nők szívesen barátkoznak egymással, szívesen főznek együtt, már csak azért is, hogy ne maradjanak egyedül a férfiakkal. A muzulmán férfiak rendszeresen inzultálják a nőket, az egyedülálló muzulmán nőket is, és voltak eseteink, amikor még a török, arab, vagy roma migrációs háttérrel rendelkező biztonsági őrök is részt vettek az ilyen ügyekben.

Ilyenkor is megfigyelhető, hogy a muzulmánok, mindegy, milyen országból érkeznek, konfliktusos helyzetben azonnal összezárnak a többiekkel szemben.

Volt egy esetünk, amikor az őrszolgálat egy Eretriából származó menekült nőt molesztált. Értesítenünk kellett a rendőrséget, de nem történt gyakorlatilag semmi.

N.O-S: Ezekre a zaklatásokra az önkéntes segítőket is figyelmeztetted. A sajtóban viszont semmit sem lehet hallani erről a témáról. Miért nem?

RS: Gyakran előfordul, hogy az önkéntes segítőket is zaklatják, de egyikünk sem jelentette az esetet, mert senki nem akarja, hogy rásüssék a “menekültellenes” stigmát és később senki nem akar magának gondot az otthonokban. Ilyenkor ugyanaz a mechanizmus lép életbe, ami hosszú ideig nálam is működött, az örökös, mindent megmagyarázó mentegetés: még új a fickó, nem ismeri ki magát, nem érti a mi kultúránkat. Végül az ilyesfajta viselkedés felmentést nyer, anélkül, hogy nevén lenne nevezve a probléma, t.i. hogy az iszlámnak köszönhetően ezek a felsőbbrendűségi érzéstől áthatott fickók a nőkkel és a nem-muzulmánokkal szemben bármit megengedhetnek maguknak. Főleg az európai “lotyókkal” szemben, mert pontosan ezt gondolják a nyugati nőkről, ezzel az elképzeléssel érkeznek meg hozzánk a hazájukból. Az én csoportomban rendszeresen ismétlődnek a molesztálások, főleg azokkal az önkéntesekkel szemben, akik németül tanítják a migránsokat és hetente többször négyszemközti kapcsolatba kerülnek velük.

Egy példa: miután egy önkéntes tanárnő három hónapon át, hetente kétszer másfél órában németre tanított egy szíriai férfit és mert meg volt győződve róla, hogy minden sikeresen, jól működött, elfogadta a tanítványa ebédmeghívását. Ez egyszerű, normális, emberi gesztus volt a részéről, úgy gondolta, hogy a férfi így akarja kifejezni a háláját és meg akarja köszönni az önkéntes tanárnő támogatását. A férfi viszont azt hitte, hogy a “lotyó” azért mondott igent, mert szexelni akar vele. A nő nem tudta, hogy ebben a kultúrkörben a férfiak legtöbbje őt hitetlen, illetlen, a férfinak mindig rendelkezésre álló szexuális tárgynak tekinti, ugyanis a migránsok, főleg kezdetben, nagyon megnyerőek, udvariasak és tisztelettudóak tudnak lenni. Tehát sokan közülük ismerik a mi illemszabályainkat, éppen csak a már említett taqiyyat működtetik. Az önkéntes fiatal tanárnőt akkor érte a kellemetlen meglepetés, amikor a jól sikerült ebéd után el akart búcsúzni a tanítványától, mire az addig barátságos, udvarias menekült váratlanul színt váltott és a hajánál fogva kiráncigálta őt a fürdőszobába. Mert nem bírta felfogni, hogy a nő el akar menni: hogy mer ilyet akarni a kurva, akkor miért ment fel hozzá a szobájába, egyedül?!

N.O-S: Hogyan jellemeznéd a migránsok nőkről alkotott felfogását?

R.S.: Ha megkérdezzük a menekültektől, hogy mi a véleményük az alapvető emberi jogokról, a személyes szabadságról, az önrendelkezésről, a férfiak és nők egyenlőségéről, akkor az én környezetemben nagyjából 75 százalék azt válaszolja, hogy nem ért egyet ezekkel a jogokkal. Éppen ezért nagyon nyugtalanít, amikor azt látom, hogy egyre több fiatal hazai lány és nő teremt partneri kapcsolatot velük. Nem értik a migránsok kultúráját és nem is sejtik, hogyan beszélnek róluk a hátuk mögött. Nem tudják, hogy soknak már van a származási országban hátrahagyott felesége, aki a családegyesítés keretén belül hamarosan meg fog érkezni. Vagy hogy az előre megrendelt, és a családok megegyezésével előkészített házasság leendő menyasszonya, a kiszemelt unokahúg már csak arra vár, hogy beutazhasson Németországba. Az igazság az, hogy a fiatalabb muszlimok eleinte elkendőzik, ill. elárulják a vallásukat: német ételeket és italokat fogyasztanak és kihasználnak minden szórakozási lehetőséget, amit egy nyugati nővel folytatott kaland nyújthat nekik. Az érintett német nők pedig azt hiszik, hogy az ő partnerük kivétel, hogy a hallott történetek légből kapottak és nem felelnek meg a valóságnak.

Ha akad is a muzulmán férfiak között mérsékelten vallásos, akinek sikerül integrálódni és német, vagy más nem-muszlim nőt vesz feleségül, attól tartok, hogy az intoleranciája legkésőbb a saját lányával szemben fog megnyilvánulni. Mert végül is majdnem minden újonnan letelepedett muzulmán férfi egy neki alárendelt muzulmán nőre vágyik, egy fejkendősre, természetesen, egy olyanra, aki nem visel miniszoknyát, kiszolgálja őt, gyereket szül neki, soha nem utasítja vissza, nem haverkodik férfiakkal, aláveti magát a parancsainak, nem hagyja el a házat a ház urának tudta nélkül és mindenben szót fogad és engedelmeskedik neki. Ezekben a házasságokban szó sincs szeretetről. A szeretet az anyát és a nagycsaládot illeti meg. A nő alárendelt tárgy, megszabott feladatokkal. A nyugati nő pedig hintaágy, ugródeszka, akit a végén még lábbal is lehet tiporni. A nyugati kultúrkör női nem igazi, nem tiszteletreméltő “nyersanyagok”, csak lotyók. Lotyók, hisz lefeküdtek velük. Ha viszont a nyugati nő akar szakítani velük, megtörténhet, hogy az életével fizet érte. Ahogy Kandelben is történt. Vagy szakítás után szaglásznak a nő után, vagy nem hagynak ki egyetlen alkalmat sem, hogy ártsanak a hírnevének. És itt is megismétlem, újból, hogy a kivételek erősítik a szabályt. Mert van néhány kivétel is. Majd kiderül, mennyire állják ki az idő próbáját.

Tánc tanfolyamok menekültekkel. Rebecca Sommer igaz

N.O-S: Mi az új bevándorlók nemi összetétele és milyen a képzettségük színvonala? A médiában gyakran elhangzik, hogy háborús övezetekből menekülő nőkről és gyerekekről, magasan képzett szakemberekről van szó.

RS: Az ú.n. menekülők és bevándorlók túlnyomó része férfi és ez vonatkozik a 2015 előtt érkezőkre is, viszont az elmúlt években számtalan családegyesítés történt. Ezen a tényen alapul a migránslobbik mítosza, miszerint Németországba a bombák elől menekül a sok család, nő és gyerek. A 2015-ig tartó, önkéntes tevékenységem idején majdnem kizárólag fiatal férfiak jöttek, sok közülük az én segítségemmel hozta ki a rokonságát és tudom, hogy az ilyen jellegű procedúrák ma is intenzíven zajlanak. A Németországba költözött feleségek egy része időközben megint terhes lett, vagy már terhesen érkezett és a következő gyerek már Németországban jött világra.

Ami a muzulmán és a szíriai menekültek képzettségi szintjét illeti, azokét, akiket 2012 óta fogadunk be, sajnos kénytelen vagyok megállapítani, hogy a többség egyáltalán nem rendelkezik megfelelő szaktudással. Tudom, hogy a sajtó eleinte azt állította, hogy magasan képzett emberek és különböző szakok specialistái érkeznek, de ez az egész egyszerűen nem igaz. Eleinte én magam is terjesztettem ezeket híreket, mert elhittem, amit olvastam és amit a menekültek beadtak nekem. Az a baj, hogy az újságírók többsége egymásról másolja a híreket, csak kevesen járnak utána egy – egy hír igazságértékének, a legtöbben még soha nem kerültek szemtől szembe a menekültekkel. A menekültek képzettségi színvonalával az a másik probléma, hogy ha van egyáltalán végzettségük, akkor az nem kompatibilis a mi rendszerünkkel és mindent elölről kell kezdeniük. Tehát a németországi iskolásokkal azonos helyzetbe kerülnek, még tanulniuk kell, képzést kell szerezniük, be kell fejezniük az iskolát. Ismerek olyat, akinek sikerült végigjárnia ezt az utat és már egyetemen tanul tovább. Csakhogy ez az egész nekünk milliókba kerül.

Nagyon sok esetben azt látom, hogy a szíriaiak többsége nem fogja tudni eltartani a családját. A szomáliaiak, nigériaiak szintén csak nagyon nehezen, ha már a képzettségükről beszélünk. Mindennek a tetejébe nagyrészük rendkívül agresszív, szélsőségesen vallási fundamentalista is. Az Eritreából érkezők többsége békés természetű keresztény, kevés köztük a muzulmán. Kulturális értelemben viszont nagyon különböznek a távol – keletiektől. Az én tapasztalatom az, hogy nem megfelelő az iskolai képzettségük és iszonyatosan lassan tanulnak németül. Ismerek olyat, aki többször megismételt tanfolyam ellenére, még 3 év után is alig beszél németül és ezt is nekünk kell fizetni. Afganisztán, Pakisztán: ugyanaz. Figyelemmel kísérem néhány migráns sorsát – még az ABC-t sem sajátították el. Többségük állami segélyből él és ha megnézem, mennyit fejlődtek 2012 óta, a helyzet siralmas és attól tartok, hogy ez így is marad. Ha orvosok, vagy fogorvosok érkeznek a Távol-Keletről, az ottani egyetemi képzés annyira eltér a mienktől, hogy hosszú időbe kerül, amíg munkába állhatnak.

Természetesen vannak pozitív kivételek is. Egy szír barátom például sikeres vizsgával zárta a képzést és most a nyugdíjbiztosítónál dolgozik. Egy másik éttermet nyitott. Egy diplomás, eritreai muzulmán építészmérnöknek kacskaringós úton ugyan, de sikerült építészmérnöki irodában állást szereznie. Sok migráns nyelvvizsggakurzus után nem a továbbképzésre koncentrál, hanem arra, hogy fizikai munkával kereshessen pénzt. Menekültotthonokban, biztonsági őrként, vagy kisegítő munkásként a Lidl-ben. Mások jogosítványt szereznek és sofőrként dolgoznak, lemondanak az éveket igénybe vevő további képzésekről. Egyik szíriai barátnőm IT szakember, gyorsan talált magának állást és most havi 3000 eurót keres. Érdemes talán itt hozzátenni, hogy a hölgy ateista és következetesen elhatárolódik mélyen vallásos honfitársaitól. Elmondása szerint modernül gondolkodó nőként egy életen át az iszlám igáját nyögte és meggyőződése, hogy “a vallásos muzulmánok mind egyformák”.

N.O-S: Úgy hallottam, hogy a különböző muzulmán országokból idesereglő migránsok veszélyt jelentenek a már itt élő, liberális muzulmánok számára. Igaz ez?

RS: Németországban nagyon sok arab, kurd ill. török migrációs háttérrel rendelkező nő él, akik muzulmán családban nőttek fel, és az évek során már kiküzdötték maguknak az önmeghatározáshoz való jogot. Vannak barátnőim és ismerőseim, akik becsületgyilkosságok elől menekültek el a családjuktól, új személyiséget szereztek maguknak és még mindig bújkálnak, mert likvidálásukról a család nem tett le. És ezek köztünk élnek, itt, Németországban, gondolj bele! A bújkáló nők tanult nők, orvosnők, művészek, tanárnők, szociális munkások, egyetemi oktatók lettek, nem takarják el a hajukat kendővel. Együtt élnek, de nem házasodnak össze a barátaikkal, szórakoznak a szabadidejükben, úgy, ahogyan azt mi is tesszük. És arról beszélnek, hogy az agglomerációban, ott, ahol sok a muzulmán és ahova most az arab országokból érkező migránsok beköltöztek, megint korlátozzák őket a szabadságukban. Ha a fundamentalista muzulmánok rájönnek, hogy egyazon kultúrkörből származnak, leszólítják őket, megjegyzéseket tesznek a szerintük túl nyugati öltözetükre, szidalmazzák, sőt meg is fenyegetik őket.

A frissen bevándorló migráns asszonyok ugyanezt teszik: megfeddik őket, amiért nem viselnek kendőt és amiért nem viselkednek “illendően”. Ez a mi országunk pedig hiányos integrációjukat, maradiságukat honorálandó, rengeteg szociális segélyt utal át nekik, mi pedig tehetetlenül nézzük, ahogy a már integrált embereket fenyegetik, zaklatják, sőt támadják. A visszafejlődés tendenciája is érezhetően erősödik: sokan azok közül, akik már évek óta itt élnek és remekül beilleszkedtek a mi nyugati kultúránkba, újra viselik a kendőt. Megszaporodott a becsületgyilkosságok száma is – ne feledjük, hogy a muzulmán társadalmakban a nő a férfi tulajdona.

Nemrég a Hamburgi Egyetem berkeit rázták meg nyugtalanító események. Az egyetem tavaly októberben kénytelen volt megalkotni és nyilvánosságra hozni a személyes és a vallási szabadság 10 pontos magatartási kódexét, mert a muzulmán hallgatókból álló fiatal férfiak csoportjai elképesztő agresszióval támadták azokat a nőket, akik nem viseltek fejkendőt. A jelenség az egyetem egész működését befolyásolta. Időközben új kihívások elé állították az egyetem vezetőségét: a muzulmán hallgatók követelik a disznóhúsmentes menzák és a nemileg elkülönített imahelyiségek biztosítását az egyetem területén.

Főleg a németországi politikai iszlám próbálja minél jobban betenni a lábát az ajtórésen. Ösztönzésükre a muzulmánok fáradhatatlanul ügyködnek azon, hogy mártírszerepben tűnjenek fel, siránkoznak, panaszkodnak, hogy sértegetik és diszkriminálják őket, mindenért a Nyugatot hibáztatják, aminek végül az a következménye, hogy egyre több engedményt tudnak kicsikarni. Főleg a politikusainktól. Ez órási hiba és rosszul értelmezett tolerancia, mert Németországban senkit nem üldöznek. Viszont senki nem hajlandó észrevenni, hogy így a mi értékeink kerülnek veszélybe, mi vagyunk azok, akiket a muzulmánok diszkriminálnak. Ezen most már időnként nagyon fel szoktam dühödni. Most már jobban sajnálom a németeket és főleg a nőket. Jóhiszeműek, jószándékúak vagyunk és cserébe elveszítjük mindazt, amiért már a nagymamáink is olyan keményen küzdöttek.

N.O-S: Seyran Ates mesélte Berlinben, a liberális mecsetben, hogy Németországban most már a kényszerházasságok is komoly gondot jelentenek.

RS: Nagyon kedvelem Seyran Atest, nagy szívvel megáldott, belevaló, bátor nő. Igen, a törökországi, távol-keleti, balkáni muzulmán közösségek rohamos növekedésével párhuzamosan egyre több kényszerházasság köttetik, terjed a gyerek – és a leánykereskedelem is. Minden ilyen tudomásunkra jutott esetet jelentettünk a rendőrségnek, de a rendőrség tehetetlen. Időnként olyan érvek is elhangzanak, hogy mindez hozzátartozik a muzulmán kultúrához. Ez tehát azt jelenti, hogy egy európai országban hirtelen két jogrendszerrel kell számolnunk! Előfordul, hogy végül maga a házasságba kényszerített lány sem akarja elhagyni a férjét, mert nem ismeri csak a saját honfitársait és azt a szokásrendszert, amiben felnőtt. Valami ilyesmi húzódik meg a háttérben akkor, amikor a német hivatalnokok azzal érvelnek, hogy “náluk márpedig ez így van”.

A tény viszont tény: a lányokat adják – veszik. Szex-és munkaerő rabszolgák, foglyok, akiket szünet nélkül őriznek, vagy szabadságukban korlátoznak. Németországban! Tudomásom van róla, hogy egy lányt 8 ezer euróért értékesítettek. Egy másik esetben Lengyelországból raboltak el egy kiskorú romalányt. És akkor jön néhány politikus – akik az én szememben inkább már csak közönséges banditák – és amellett agitálnak, hogy a kiskorúval kötött házasságot jobb, ha már nem bontják fel, mert az nem tenne jót a már férjhez kényszerített lány lelkivilágának. Ennyi a válaszuk a menekülthullámmal együtt érkező, súlyosbodó problémákra.

Természetesen az is gyakori eset, hogy a kiskorút a kiinduló országban kényszerítik bele a házasságba, Németországba már házaspárként érkeznek. Személy szerint követelem, ragaszkodom a házastársak szétválasztásához: egy kislánynak először is lehetőséget kell adni ahhoz, hogy szabadon fejlődhessen, iskolába járjon. 18 évesen majd eldöntheti, visszaköltözik-e a férfihoz, vagy sem. A törvény értelmében Németországban senki nem kényszeríthet házasságra senkit.

Volt egy esetünk, amikor egy pakisztáni férfi szexuális bűncselekményt követett el egy hat éves kislánnyal szemben, de megúszta feltételes szabadságvesztéssel, mert a bíróság enyhítő körülményként figyelembe vette az elkövető “kulturális – vallási hátterét”.

A másik gyakori probléma a házasságon belüli erőszak. Jellemző történet, gyakran elmesélem: az újonnan érkező családos menekültet a többiek idejében figyelmeztetik, hogy a németek előtt se az asszonyt, se a gyerekeket ne verjék, mert az itt tilos. Ez tehát azt jelenti, hogy egyébként ez náluk teljesen normális viselkedés?!

Egy afganisztáni férfit a felesége ismételt nemi erőszak miatt jelentett fel, de a férfit nem zárták börtönbe, mert, így a bíró: “nem volt tudatában annak, hogy amit tesz, az erőszak és hogy az itt bűntény.”

Az iszlámban a nemi erőszak ugyanis megengedett. A feleségnek minden esetben kötelessége a férj gerjedelmének engedni, kivéve, ha menzesze van, vagy ha beteg. Egyébként tilos nemet mondania. A Korán kifejezetten tartalmaz olyan utasításokat, amelyek a makacskodó asszony megregulázásához az alapos verést ajánlják. Ha bíróságra kerül a sor, a bíró ilyen esetekben a Koránt enyhítő körülménynek tekinti, vagyis ezzel a helytelen, elferdült toleranciával maguk a bírók is hozzájárulnak jogrendszerünk aláaknázásához. Nagyon úgy tűnik, hogy a kettős mércét is egyre sűrűbben alkalmazzák: nálunk a bíróságok inkább baloldali beállítottságúak, sok bíró a migráció elkötelezett híve, ezzel magyarázható, miért nő olyan látványosan azoknak az eseteknek a száma, amikor a menekültek, vagy a migrációs háttérrel rendelkező német állampolgárok tetteik megítélése során megkapják azt a “kulturális bónuszt”, amivel abszolút kivételezett helyzetbe kerülnek. Ezt a “bónuszt” sajnos bírónők is megadják és ezt különösen felháborítónak tartom: nők, akik nők ellen ítélnek!

Volt például egy eset, amikor a bírónő egy brutális nemi erőszak török elkövetőjét nyakatekert magyarázattal ugyan, de végül felmentette. A férfi beszorította az áldozat fejét az ágy rácsai közé, és órákon át brutális nemi közösülést folytatott vele. A törvényszéki orvos egyértelműen megállapította, hogy különösen extrém erőszak történt, a nő két hétig alig tudott járni, testét mindenütt kék foltok borították. A per végén a bírónő a gyanútlan áldozatnak szegezte a mindent eldöntő, beugrató kérdést: “Lehetséges, hogy a vádlott azt hitte, hogy maga is egyetért a történésekkel?” “Lehetséges, válaszolta az áldozat, nem tudja megítélni, hogy a török kultúrkörben az, amit ő egyértelműen brutális nemi erőszakként élt meg, vajon nem “vad szexnek” számít-e.” A fickót azonnal felmentették. Az államügyész konstatálta, hogy az ítélet “a kárvallottat bizonyára arcul csapásként érhette”, másfelől nem lehet büntetést kiszabni, mert nem lehet bizonyítani a szándékosságot. A nemi erőszakért a német bíróságok egyébként is csak ritkán szabnak ki szigorú, végrehajtandó büntetést. Főleg akkor, ha a tettesek migránsok. A nemi erőszakot és más, főbenjáró bűncselekményt később a már említett “menekültbónusszal” kicifrázva ismertetik a nyilvánosság előtt. Lassan ott tartunk, hogy kijelenthető: a törvényeink gyakorlatilag nem működnek.

A másik nagy gond a poligámia. Ezen a területen is megjelentek a magukat politikusoknak nevező illetők, akik amellett szállnak síkra, hogy a többnejűség legyen legális.

N.O-S: És mi van a bűnözéssel?

R.S: Nagyon komoly problémákkal kell szembenéznünk. Csak a saját, általam jól ismert régióról és a hírekből vett információkról fogok beszélni. Hamburgban és Schleswig – Holstein tartományban egy arab családi klán tartja sakkban a környéket. Berlinben egy libanoni klán terjeszkedik, taglétszámuk a szakértők szerint 20 év alatt mintegy 1000 fővel gyarapodott. Főleg, de nem kizárólag a kábítószerkereskedelemben érdekeltek. Kialakult egy párhuzamos igazságszolgáltatás, amivel a jogrendszerünk már nem tud lépést tartani. Úgy tűnik, hogy a bírók, az ügyvédek és a rendőrök is félnek tőlük. A hatóság kezéből kezd minden ellenőrzés kicsúszni.

A klánok a migránsokból is válogatnak. Már 2012-ben is látni lehetett a menekültotthonok előtt leparkoló, nagyméretű autókat, és csak találgatni tudtuk, ugyan miféle rokonok lehetnek azok, akik hol az egyik, hol a másik menekültet szólítják le, majd viszik – hozzák őket. A szociális otthonok önkéntesei és szociális munkásai hamarosan kiderítették, hogy az autóból kiszálló férfiak nem rokonok voltak, hanem a libanoniak, akik piszkos munkák elvlgzlslre mozgósítottk a fiatal migránsokat. A klán mindenütt müködteti a pénzmosodáit, pékségeket, pizzériákat, fodrászüzleteket, sarki boltocskákat, játékszalonokat, shishbárokat üzemeltetnek, amikben a menekültek feketén dolgozhatnak, emellett ellátják a drogfutárszolgálatot. A tévében volt erről egy riportfilm: legtöbbjük továbbra is kapja a szociális segélyt, átverik a szociális rendszert és mi, mi hagyjuk, hogy átvágjanak minket! Igen, röhög rajtunk az egész muzulmán világ! Amint átlátja valaki ezt az egészet…. hát, tényleg nem vagyunk normálisak.

Balkáni mintára felépülő klánokról is tudunk. Sokan menedékkérőként érkeznek, ráülnek az állam zsebére és ott is maradnak. Útlevélhamisítás, lánykereskedelem, futtatás a szakterületük. 12 éves lányokat is áruba bocsátanak, ezek a kislányok a későbbi kényszerházasságok feleségjelöltjei. A családi klánok majd mindegyike él a nemi erőszak, majd a zsarolás eszközeivel, emellett gyerekpornógyártással is foglalkoznak. Van egy 14 éves szerbiai védencem, akit többször is megerőszakoltak úgy, hogy közben az egészet filmre vették. Ez a film az interneten kering. A lányt 10 éves kora óta ismerem, nem tudom szavakba önteni a borzalmat, amit éreztem, amikor tudomásomra jutott, hogy mi történt. Rengeteg további, hasonló esetről tudnék beszámolni. Leveleket írtam a sajtónak, de nem reagáltak rá. A rendőrség nehézségekkel küzd. Kénytelen voltam belátni, hogy azoknak a lányoknak, akikért nem emeli fel a szavát senki, vagy akiknek nincs segítő, támogató családjuk, gyakorlatilag nincs semmi esélyük, egyedül nem tudnak kikeveredni ezekből a helyzetekből.

Mit tudok még elmondani? A törvényeinkkel konfliktusba kerülő emberek jelentős hányada migráns. Személy szerint a szomáliaiakat tartom a legveszélyesebbeknek, vallási fundamentalizmusuk és a társadalmukban megszokott, nőket megvető magatartásuk miatt.

N.O-S: Úgy hallottam, a német iskolákban meglehetősen drámai lett a helyzet. Mit tudsz erről elmondani?

R.S: Amit a negyedikesek körében végzett, legfrissebb kutatások mutatnak, az valóban lehangoló. A városi iskolák tanulóinak több, mint 50 százaléka migrációs háttérrel rendelkezik. Az oktatási színvonal olyan mélyre süllyedt, hogy a tanulmány szerint az a feltörekvő országok színvonalával egyenértékű. A legnagyobb gondot a muzulmán családok gyerekei jelentik, ők teszik ki a bevándorló gyerekek zömét. Úgy vettem észre, az erősebbek szokásjoga dívik és fokozódik az agresszió. Azt tapasztalom és mindenhonnan ugyanezt hallom, hogy a német családoktól eltérően, a muzulmán családoknál a testi fenyítés, az apa és az idősebb fiútestvér verekedő magatartása hozzátartozik a mindennapi élethez. Ebből kifolyólag a gyerekek borzasztóan agresszívek és a konfliktusokat gondolkodás nélkül az öklükkel oldják meg. Természetesen nagyon erős bennük a falkaszellem is. Más kultúrák eltérő neveltetésű gyermekei, akik megszokták, hogy a konfliktusos helyzeteket vitával is el lehet simítani, akiket tehát kiskoruk óta szabad véleménynyilvánításra és toleranciára neveltek, kapásból a vesztesek oldalára kerülnek. Mert ha vitatkozni próbálnak, az a muzulmán gyerekek szemében azt jelenti, hogy könnyű ellenfelek, tehát hogy potenciális áldozatok.

Ha felnőtt keveredik velük nézeteltérésbe, azonnal csoportba verődnek és egyemberként fordulnak a felnőtt ellen, mert a világot ők “a muzulmánok kontra többiek” alaptétele felől értelmezik. Ugyanezt a viselkedést tapasztalom a roma gyerekeknél is. Nagyon sok súlyos testi sértésre került és kerül sor, de a tanárok keze meg van kötve, mert a törvény nem ad lehetőséget sem a fegyelmezésre, sem a nyomásgyakorlásra. A szociálisan kirívó gyerekek számára létrehozott speciális iskolák már tömve vannak és egyébként is hiány van a muzulmán társadalmakban kiképzett tanerőkben, a módszerekben és az eszközökben, amikkel azonnal és hatékonyan reagálni lehetne. Problematikusnak tartom a volt pedagógus menekültek gyorstalpaló tanárképző programját is. Először is azért, mert számtalan menekült tanárnő fejkendőt visel. Ezzel megszegik a semlegesség elvét és negatív mintát nyújtanak. Másodszor: másfél, két év után sem beszélnek kifogástalanul németül és ez magában rejti annak a veszélyét, hogy a gyerekek némettudása is hiányos lesz és megtörténhet, hogy a bevándorlók gyerekei még 10 év után is rosszul fognak beszélni németül. Máris tudnék erre példákat sorolni. Harmadszor ezek az újdonsült tanárok és tanárnők nem ugyanazt a képzést kapták, mint a németországi tanárok. És negyedszer és számomra ez a legaggasztóbb: egyesek bigott módon vallásosak, nem hisznek az evolúcióban, nem fogadják el a tudomány eredményeit, nekik még mindig a Korán a mérvadó. Olyan tanárnőről is tudok, aki vallási okok miatt nem hajlandó a férfi kollégákkal kezet fogni!

Én nem akarok ilyen tanerőket látni az országunkban, az iskoláinkban, ahol a jövőnk cseperedik. Nem akarok csadoros, fejkendős tanárnőket, akik ilyen példaképet nyújtanak, mert a fejkendő ezt adja hírül: “a férfi alattvalója vagyok”. A fejkendő egy hitvallás, egy vallásos ideológia szimbóluma, ami a világot a muzulmán szempontok szerint pontosan kettő, vagy “halal”, vagy “haram” (tiszta- tisztátalan) részre osztja. Ez a szimbólum a hajat szégyenteljes szőrzetté nyilvánítja. Az Isten szerelmére, miért van nekünk ilyesmire szükségünk a mi iskoláinkban?!

N.O-S: Szerinted mi a migrációs politika legnagyobb hibája?

R.S.: Először is az, hogy a politika minden menekülttel úgy bánik, ahogy a bevándorlókkal szokás, tehát nem olyan menedékkérőnek tekinti őket, akik egy ideig nálunk élnek, de amint lehet, majd visszatérnek a saját hazájukba. Akkor viszont kéretik őszintének lenni és menekült helyett következetesen a migráns vagy a bevándorló elnevezést használni, ahogyan azt Lengyelországban teszik. A törvényeket pedig ennek megfelelően át kell fogalmazni, hogy a menedékkérőknek ne kelljen hazudozniuk, illetve olyan új törvényeket kell alkotni, amik lehetővé teszik, hogy csak azokat engedjük be, akikre szükségünk van, másokat pedig bizony nem. Azokat, akik dolgozni akarnak és nem állami támogatásokból megélni.

Hadd említsem meg a menedékjogi eljárás hiányosságait is. A törvény értelmében mindenki csak addig jogosult a menedékjogra, amíg a kérelmét ellenőrzik, elfogadják, vagy elutasítják. Egy ilyen kivizsgálás viszont gyakran nagyon sok időt vesz igénybe. Sokan csak a tartózkodáshoz való hozzájárulást kapják meg, vagyis, ahogy a német tartózkodási jog fogalmaz: a kiutasításra kötelezhető személyek “kiutasításának ideiglenes felfüggesztését”. Ez még nem jelent tartózkodásra jogosító engedélyt, tehát nem indokolja a jogszerű tartózkodást sem. A megtűrt személyek továbbra is kötelezhetők az ország elhagyására. Ha a negatív döntést kézhez kapják, a menedékkérők fellebbezni szoktak. A hosszú, bürokratikus procedúrával évek telnek el, így a fellebbező személy, vagy család további hosszú éveket tölthet az országban, ami viszont már feljogosítja őt, őket arra, hogy a tartózkodási engedélyt megkapják.

A tapasztalat azt mutatja, hogy azok a személyek, akiket egyszer már kiutasítottak és önként elhagyták az országot, három hónappal később újra megjelennek és megint a saját nevükön, ugyanazokkal a papírokkal, újra benyújtják a menedékjogi kérelmet. Így éppen a menedékjogra valóban jogosult igénylőktől veszik el a helyet. Tehát ismétlem: ha egy kiutasított személy önként hagyja el az országot, joga van hozzá, hogy három hónappal később visszatérjen Németországba és újra beadja a menedékjogi kérelmet. Emellett a jelenlegi törvény lehetőséget nyújt arra is, hogy bárki beadja a kérelmet, akkor is, ha olyan országból érkezik, ami biztonságosnak számít. És ezekből az országokból nagy tömegekben érkeznek emberek és a legfurcsább indokokat sorolják fel a menekült státusz megszerzése érdekében, például: “a szomszédunk haragszik, mert elrontottuk a kölcsönkért autóját és nem tudtuk kifizetni neki a javítás költségeit”. Ekkor mozgásba lendül az apparátus és telnek a hónapok, az évek. Valamikor kapnak egy felszólítást, hogy hagyják el Németországot – ilyenkor jön az, hogy a család egyik tagja hirtelen megbetegedik és kiderül, hogy mondjuk pszichés panaszok, vagy idegösszeomlás miatt nem tudnak elindulni, tehát az érintett és népes családjának a kitoloncolása egy későbbi, meghatározatlan időpontra halasztódik.

A hivatalokkal éveken át lehet játszadozni és ha nagy nehezen valamikor mégiscsak sor kerül a kitoloncolásra, három hónappal később újra fel lehet bukkanni. Kiderült, hogy sok migráns több ingatlannal rendelkezik a saját hazájában, és nincs semmi okuk rá, hogy idejöjjenek. Mások a szegénység elől menekülnek, renegeteg a gazdasági menekült, és ezt emberileg meg lehet érteni, de, mint mondtam, a helyzetük nem indokolja a nemzetközi menedékjog megszerzésének szükségességét. Ügyük elbírálása idején szociális segélyből élnek, egy részük emellett feketén dolgozik. Amikor a távozás már nem halogatható tovább és kénytelenek elhurcolkodni, autókaravánokkal indulnak útnak, viszik a nagyméretű autókra felpakolt, nálunk összeharácsolt javakat, amiket majd otthon értékesítenek. Utána sokan menetrendszerűen újra megjelennek és újra kérelmezik a menedékjogot. Ugyanazzal az indokkal, ugyanazzal az útlevéllel, ugyanazzal a névvel. Úgy gondolom, hogy legkésőbb a második alkalommal már nem lenne szabad beengedni ezeket az embereket és sürgősen be kellene fejezni azt a költséges gyakorlatot, hogy újra és újra végigfuttatják a kérelmüket a rendszerben.

N.O-S: Úgy hallottam, készülnek a családegyesítés tervei. Mi a véleményed erről?

RS: Egy hivatalnok elárulta nekem, hogy a következő 3 évben több millió ember fog érkezni Németországba, nemcsak a hátrahagyott családok, de új menedékjogot kérők is. Most már mindenki tudja, hogy az integráció rendkívül problematikusan zajlik, de sok politikusunk még mindig ragaszkodik hozzá, hogy az elmúlt néhány év útján járjunk és előszeretettel puffogtatják a “Nobody is illegal” üres frázisát. Egyetlen kezemen meg tudom számolni, hogy hány menekült integrációja mondható sikeresnek azok között, akiknek az ügyeit én intéztem. Fontosnak tartom kiemelni, hogy integráció alatt nem a kultúrájuk, vagy az identitásuk megtagadását értem, hanem annak az életformának az elfogadását, amiben mi élünk, itt, a kulturált, európai Németországban. Az értékeink elfogadásához az is hozzá kéne tartozzon, hogy ne csak azzal a néhány önkéntes segítővel elegyedjenek szóba, akik a papírjaikat és egyéb ügyes- bajos ügyüket intézik, hanem hogy nyissanak a német civil társadalom tagjai felé is.

Az én környezetemben a többség csak a honfitársaival, vagy más muzulmánnal veszi körbe magát és olyan párhuzamos társadalmakban él, ahol a kulturális – vallási értékeket tartják a legnagyobb becsben. Tehát a mi társadalmi berendezkedésünktől inkább elhatárolódnak. Mivel a létszámuk látványosan nő, már nem is igazán igénylik a beilleszkedést, egyszerűen nincs szükségük rá; a muzulmán tásadalom egyértelműen erősödik. Ezért is tartom prolematikusnak a családegyesítés tervezetét, azt hiszem pontosan itt lenne égető szükség a differenciálásra és annak megállapítására, hogy ki az, aki csak átmeneti menedéket kér és nem akar letelepedni, és mikor beszélhetünk klasszikus értelemben vett immigrációról. Sokkal körültekintőbben kellene vizsgálni, hogy a menekült státusz igénylése valóban indokolt-e. Ha szükség van rá, mobiltelefon, Facebook – és Twitter profil ellenőrzéssel, teljesen mindegy, hogyan. Mert tisztáznunk kell a kérdést: hol és milyen körülmények között él az igénylő hátra hagyott családja?

Nagyon sok olyan kiskorú menekültünk van, akinek a családja biztonságban él és csak arra vár, mikor jöhet Németországba, a gyerek után. Nem értem, miért van erre szükség, hiszen a fiatal nyugodtan visszaköltözhet a nagycsaládhoz, élhetne otthon is jól. Hogy néhányan azért vannak itt, mert a családjuk tervszerűen előre küldte őket, azt pontosan tudjuk. Úgy hallottam, hogy pl. Bejrútban elképesztően sok család vár arra, hogy családegyesítés ürügyén Németországba költözhessen. És ebben az egészben az a legszörnyűbb, hogy az igazi menekültek, akik valóban védelemre szorulnak, mert a hazájukban üldözik őket, például azért, mert más vallásúak, keresztények, jazidok, kitért muzulmánok, hátrányba kerülnek. Nekik azonnal meg kellene adni a menedékjogot. Ehhez képest túl sokáig kell várniuk, hosszú idő telik el, amíg a családjukat kihozhatják és ez borzasztóan szomorú és nagyon nincs rendjén. Már csak azért sincs, mert gyakran a szomszédos muzulmán országokban várakoznak és állandó rettegésben élnek. Velük soron kívül és gyorsított eljárással kellene foglalkozni. Megjegyzendő viszont, hogy legtöbbször ők is családostól érkeznek. Tüzetesebben meg kellene vizsgálni, hogy kik a valódi üldözöttek, kik keresnek átmeneti menedéket és kik érkeznek a későbbi hazatérés és nyerészkedés szándékával. Alapos kivizsgálás nélkül nem lenne szabad családokat ideengedni, mert ha a család egyszer megérkezik, akkor a legtöbbje itt is marad.

A családegyesítés kérdéskörében a legtöbb aggodalomra az adja az okot, hogy a keleti – muzulmán társadalmakban a család patriarchálisan szervezett klánt, nemzetséget, nagycsaládot jelent. A családegyesítéssel párhuzamosan tehát egy olyan iszlamista családrendszert is importálunk, ami erősíti a párhuzamos társadalmakat, számtalan veszély forrása és garantáltan integrációs problémákhoz vezet.

Erre már bőven láttam példát a kíséret nélkül érkező kiskorúaknál: 2,3 év után már egész jól beilleszkednek, az iskolákban német fiatalokkal barátkoznak, a jól képzett német szociális munkások hálózata révén elsajátítják a mi kultúránk és értékrendszerünk alapjait, aztán megérkezik a család és mindaz, amit addig tanultak, lenullázódik. Ezt a jelenséget számtalanszor megfigyelhettük. A nyitott és kíváncsi fiatal egycsapásra megváltozik, hárító magatartást vesz fel velünk szemben, megveti a mi nem-muzulmán életformánkat, mert már a háta mögött áll a család, amelyik mindezt elutasítja.

Röviden összefoglalva: nem akarok egy olyan növekvő párhuzamos társadalom terjedő árnyékában élni, aminek elsőként a nők isszák meg a levét és ami elrabolja a szabadságunkat.

N.O-S: Szerinted mit kellene kezdeni azokkal a bevándorlókkal, akik nem akarnak integrálódni?

R.S. : Erre a kérdésre nem olyan egyszerű a válasz. Aki háborús övezetből érkezik, azt jelen pillanatban nem lehet csak úgy, kihajítani, akkor sem, ha hamisan adta meg az életkorát, vagy bűntényt követett el. Ezt törvénynek kellene szabályoznia: aki bűntényt követ el, aki fegyverrel a kezében mások életét kioltotta, azt ne illesse meg a menedékjog. Aki az államunk ellen dolgozik, azt ki kellene utasítani. De az állam ilyen esetekben gyakorlatilag tehetetlen. Itt van a szírek példája: először a háború miatt jöttek, most pedig azért jönnek, mert azt állítják, hogy Assad- ellenesek voltak és otthon halálos büntetés várja őket. És noha nem egy közülük ISIS, vagy egyéb terrorszervezet tagja volt, vagy itt vált radikálissá, vagy itt követett el bűntényt, a jelenlegi német törvények értelmében nem lehet kitoloncolni őket, ez az opció itt fel sem merülhet.

Továbbá: miben mérjük az integrációt? Csak mert beszélsz németül és dolgozol, még messze nem vagy integrált. Ha elutasítod a mi értékeinket, ha nem vagy lojális a Nyugathoz, Németországhoz, hozzánk, vagy úgy gondolod, hogy Németországnak át kell vennie a muzulmán nézőpontokat, biztosítania kell a te vallásos kultúrkörödnek kijáró extra juttatásokat, ha így gondolod, akkor, szerintem, te nem vagy idevaló.

N.O-S: Véleményed szerint hogyan kellene eljárni az iszlámmal Németországban?

R.S.: További körüludvarlás helyett minden eszközzel akadályozni kellene a politikai iszlám hirdetőit és intézményeit, beleértve számtalan mecsetet is. Olyan törvényekre van szükségünk, amik megszabják, hogy a mecsetekben meddig lehet elmenni, mit szabad prédikálni és főként, hogy mit nem. Addig nem lenne szabad újabb mecsetek építésére engedélyeket kiadni, amíg a már meglévőket nem ellenőrzik és nem tisztázzák, hogy kik a finanszírozók, milyen szervezetek állnak a háttérben. Nagyon sok mecsetben ugyanis kifejezetten felszólítják a hívőket, hogy a hitetlenektől határolódjanak el és ne integrálódjanak. Erről az ARD riportere, Constantin Schreiber a tudósításaiban, számtalan mecset végiglátogatása után világos képet nyújtott. Vannak mecsetek, ahol szándékosan radikalizálják és fanatizálják a híveket, a szakértők már évekkel ezelőtt leadták a figyelmeztető vészjeleket. Török, iráni, szaud – arábiai szervezetek segédkeznek újabb és újabb mecsetek megépítésében, az imámok fizetését is ők biztosítják. Sok imám még németül sem tud. De úgy tűnik, hogy a politikát ez nem érdekli.

Ellenzem az iskolai vallásoktatást is: helyette etikát kellene tanítani. Továbbá ragaszkodnék a fejkendőtilalomhoz a közszolgálat minden területén és az iskolákban: sem a tanárnőknek, sem a tanulóknak nem lenne szabad az iszlamizmus lobogóját viselni.

Attól tartok, hogy a következő választások idején, talán már 4 év múlva, egy új jelenséggel kell majd számolnunk. A muzulmánok előbb vagy utóbb meg fogják alapítani a saját pártjukat és mivel máris kiterjedt szavazóbázissal rendelkeznek, győzelmük garantált. A baloldaliak, a zöldek és tulajdonképpen majdnem minden párt segítségével vallási ízlésüknek megfelelően fogják átírni a törvényeinket és ezeket nekünk majd be kell tartani. Mint tudjuk, nagyon sok muzulmán abból az alaptételből indul ki, hogy a hitetleneket meg kell téríteni, adókat kell kivetni rájuk, vagy egyéb eszközökkel kell alattvalót faragni belőlük. Nagyon sok muzulmán, főleg a politikai, államellenőrző iszlám tagjai, máris azon töri a fejét, hogy hogyan tudná az érdekeit velünk szemben minél jobban érvényesíteni – ezt nem is titkolják. Ha minden így zajlik tovább, egyre több hatalom birtokosai lesznek Németországban. Tudunk olyan Facebook csoportokról, ahol egyértelműen Németország iszlaimizálására szólítják fel a tagokat, ahol olyan utasítások fogalmazódnak meg, amelyek az én véleményem szerint egyértelműen alkotmányellenesek – nagyon sok ilyen jellegű beszélgetés és hozzászólás olvasható. Vagy ahol egy kutya rápisil Izrael zászlójára és ez a kép általános tetszést arat, vagy ahol gyűlölködésre úszítanak és ellenünk heccelik a tagokat. És ezeket a Facebook fiókokat nem távolítják el, ahogyan a szalafisták fiókjait sem! Pedig nálunk kínosan ellenőriznek minden Facebook bejegyzést; azoknak a profilját viszont, akik anti-iszlamista nézeteket vallanak, villámgyorsan blokkolják. Ha nem ébredünk fel, ha továbbra is homokba dugott fejjel élünk, a helyzet tragikus véget fog érni.

N.O-S: Mit szeretnél még Lengyelországnak, nekünk, lengyeleknek elmondani?

R.S.: Maradjatok következetesen hajlíthatatlanok az EU nemzetközi jogi visszaéléseivel szemben, ebben az esetben álljatok ellen a menekültek kívülről rátok kényszerített elosztásának. Minden országnak és népnek joga van eldönteni, hogy milyen vendégeket fogad be. Egyetlen államnak sem kötelessége feladni az önrendelkezési jogát. Az államotok területén élő embereknek joguk van ahhoz, hogy a kormányotok idegenek beavatkozása nélkül vezesse az országot. A nemzetközi jog kimondja, hogy jogotok van a saját politikai utatokat járni, a saját politikai státuszotokat meghatározni és idegen uralom nélkül élni. Az a benyomásom, hogy a kontinensen olyan érdekcsoportok munkálkodnak, amik egy új Európa megteremtését tűzték ki célul, egy olyan szabványosított Európáét, ami a nemzetközi jogot és a választások útján kialakított állam önmeghatározási jogát előbb meggyengíteni, elmosni, végül felszámolni igyekszik.

Ne veszítsétek el a nemzeti identitástudatotokat, szerintem nincs olyan nemzet, nép, csoport, bennszülött etnikum, legyen az olasz, francia, német, vagy lengyel, amelyik életben tudna maradni, ha saját, jól felfogott érdekeit követve nem tud elhatárolódni. Ezzel azt akarom mondani, hogy alaposan fontoljátok meg, hogy kiket fogadtok be. A muzulmán országokból egyre több olyan menekült érkezik, akik valóban üldözöttek. Keresztények, vagy olyan kisebbségi csoportokhoz tartozók, akik a mi nyugati berendezkedésű értékrendszerünkbe jól, vagy jobban be tudnak illeszkedni, és akiket megfelelő támogatással könnyen integrálhattok.